Intersolar résztvevők

Európa napos jövője az InterSolar fényében

Október 6-8. között Münchenben az InterSolar Kiállításon végre ismét élőben konferenciázhatott és állíthatott ki az európai szolár szakma – a 2020-as rendezvényt a koronavírus az online térbe kényszerítette, és bár ez a tapasztalatcserének és a bemutatkozásnak lehetőséget teremtett, a személyes kapcsolatépítés varázsát érezhetően hiányolták a szakemberek. A müncheni program 2021 őszére a két évvel ezelőtti alkalomhoz képest érezhetően összezsugorodott, de szerencsére ez nem ment a rangos rendezvény minőségének rovására. Körülbelül feleannyi kiállító standjain keresztül mutatkoztak be a napelemes ipar újításai és innovációi, ám a standok nemcsak látványosak, hanem nagyon tartalmasak is voltak.

A szakmai programoknak köszönhetően az információgyűjtés mellett az üzleti kapcsolatok bővítésére, sőt, konkrét üzletek megalapozására is adódott alkalom. A kiállítás legfőbb hozama azonban az, hogy teljes képet adott azokról a trendekről, melyekre Európában az elkövetkező években számíthatnak a napenergia-ipar szereplői.

A napkövetés alap

Érzékelhető volt a napkövető technológia széles körű elterjedése: a standok tanúsága szerint minden magára is valamit adó gyártó kínálatában szerepelt a napkövető rendszer, és egyre több a meggyőző referencia is a napkövető tartószerkezetre szerelt naperőművekről. Az ASTRASUN Vásárosdombón alkalmazta ezt a technológiát: bár kétségkívül költségesebb volt a telepítése, de a napkövetővel felszerelt naperőmű bőséges energiahozama hamar kárpótolta a plusz kiadásokat. Más napelemparkjainkban hibrid, szezononként manuálisan állítható tartószerkezetet alkalmaztunk.

Intersolar résztvevők

Ébredő erő az európai gyártásban

Örvendetes trend, hogy a szolár ágazatot kiszolgáló európai üzemek (pl. Deutsche Fabrik, Meyer Burger) is kezdenek magukhoz térni – közülük vannak olyanok is, melyek a szakadék széléről táncoltak vissza –, így méltán bízhatunk benne, hogy belátható időn belül már nagy választékban elérhetőek lesznek európai napelemek. Hogy miért olyan fontos ez? Azért, mert a nagy kínai gyártók – akiktől az európai naperőműipar szereplői eddig a kedvező árak miatt rendelték a modulokat – a közeljövőben 50-100%-os áremelést lengettek be a napelemcellák értékesítésében. Mivel a szállítási költségek eleve az egekben vannak, végérvényesen gyorsabb, költséghatékonyabb és mindenekelőtt fenntarthatóbb lesz, ha a modulokat az EU zónáján belül szerzi be az európai naperőmű-kivitelező.

Projektfejlesztőknek áll a világ

A jelen lévő EPC cégek és vállalatok nagy számából arra lehet következtetni, hogy komoly igény van a naperőmű projektfejlesztésre, a különböző fázisban lévő projektek értékesítésének erős piaca van a szolár ágazatban. Az ASTRASUN maga is ezen a piacon pozicionálja magát, azzal a különbséggel, hogy saját részre is fenntartunk naperőműveket, így biztosítva a több lábon állás gyakorlatát.

Még izmosabb modulok és tartószerkezet

Ami az újonnan fejlesztett napelemeket illeti, nem meglepő módon egyre magasabb kimeneti teljesítményű modulok jelennek meg a szektorban: a nagy, elsősorban ipari használatra szánt kategóriában 550-570 W a beugró szint, a háztartási méretű kategóriában pedig egyre gyakoribbak a 360-400 W-os panelek. A méretek is lenyűgözőek: kérdés, hogy a két méternél is hosszabb, 72-78 cellás modulok mennyire bizonyulnak praktikusnak a szállítás, tárolás vagy a felszerelés során.

Ugyanígy a tartószerkezetek teherbírását is növelték, átgondoltabb dizájnnal téve lehetővé a mind több, vagy mind nagyobb kiterjedésű napelempanel biztonságos, ugyanakkor helytakarékos hordozását: az eddigi kétsoros helyett három napelemsorra kialakított tartószerkezettel harmadával csökkenthető telepített sorok száma egy napelemparkban.

InterSolar életkép

A hidrogén hűlt helye

Az előzetes beharangozó szerint az InterSolar 2021 rendezvény egyik kiemelt témájának a zöld hidrogén napenergiával történő előállítása ígérkezett. Több, az eseményen részt vevő vállalat és szakember – köztük az ASTRASUN – is azzal a feltett szándékkal érkezett, hogy erről az izgalmas területről üzletág indításához hasznos, gyakorlati információkat és kapcsolatokat szerezzen. Csakhogy a hidrogéntechnológia szinte egyáltalán nem szerepelt a kiállítás palettáján, pusztán tervek és elmélet szintjén lehetett bepillantást kapni a területre. Így sötétben tapogatózik minden cégtulajdonos, aki hidrogénes üzletág elindítását tervezi, és nem része valamilyen kormányzati, nemzetközi vagy iparági összefogásnak. Ilyen esetben nem marad más, mint az innováció és kezdeményezőkészség, valamint az alapoktól való építkezés – szerencsére az ASTRASUN nem retten meg az ismeretlen terep meghódításától.

 

A fotók forrása: InterSolar Press