Bevezették az ASTRASUN Solar Nyrt.-t a BÉT Xtend piacára
Új fejezet kezdődik a megújuló energia piacán tevékenykedő vállalat életében
November 30-án, ünnepélyes kereskedésindító ceremónia keretében, hivatalosan is megjelent vállalatunk, az ASTRASUN Solar Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde Xtend piacán. Cégcsoportunk a tőzsdére lépés által a magyar tőkepiac meghatározó „zöldrészvénye” kíván lenni és határozott célunk, hogy ESG-befektetésként pozicionáljuk az ASTRASUN-részvényt a hazai és a nemzetközi tőkepiaci színtéren, megteremtve ezzel a lehetőségét, hogy a hosszú távon gondolkodó, valamint a zöld-befektetések iránt érdeklődők tulajdonosokká válhassanak a társaságunkban. A tőzsdei jelenlét emellett elősegítheti a vállalatunk további növekedési terveinek megvalósítását, amelyek között a nemzetközi terjeszkedés kiemelt hangsúllyal jelenik meg.
25 éves múlt és tudatos felkészülés: Tőzsdeéretté vált az ASTRASUN
November utolsó napján társaságunk, az ASTRASUN Solar Nyrt. kereskedésindító csengetés keretében bevezette törzsrészvényeit a Budapesti Értéktőzsde középvállalatokra specializált piacára, a BÉT Xtendre. A bevezetés keretében a megújulóenergia-szektorban tevékenykedő társaságunk 23 624 120 darab, egyenként 100 forint névértékű, 2 362 412 000 forint össznévértékű törzsrészvénye jelent meg a BÉT Xtend platformján.
Az elmúlt években cégcsoportunk tudatosan és koncepciózusan készült a tőzsdére lépésre, amelynek során a BÉT számos középvállalati kezdeményezését igénybe vettük: a 2020-as BÉT50 kiadványban való bemutatkozást követően csatlakoztunk a BÉT vállalatfejlesztési képzéséhez, az ELITE Programhoz, valamint sikeresen pályáztunk támogatásért a tőzsdei megjelenés finanszírozását segítő, európai uniós forrásból megvalósuló Mentor Program keretében.
2022 tavaszán vállalatunk a BÉT zártkörű tranzakciókat elősegítő rendezvényén, a BÉT Xmatch-en is részt vett, ahol számos meghatározó intézményi befektető előtt mutatkozott be. A folyamat végére a finanszírozási, vállalatvezetési és tőkepiaci ismereteket, valamint a transzparenciát és szervezeti kultúrát tekintve is tőzsdeéretté vált cégcsoportunk.
Erőteljes tőkepiaci vízió és nemzetközi építkezés a jövő fókuszában
Dr. Keresztes Attila, vállalatunk elnök-vezérigazgatója a mérföldkő kapcsán elmondta, a jelenlegi, turbulens gazdasági környezet amellett, hogy jelentős kihívásokat támaszt a gazdaság minden szereplője számára, egyben a fejlődés táptalaja is lehet – ez az energetikában fokozottan érvényes, ahol még soha nem tapasztaltunk olyan mértékű fejlődési dinamikát, mint napjainkban. A tendencia egy egészen új világ érkezését vetíti elő, hatását tekintve – meglátása szerint – az autó, vagy az internet feltalálásához hasonlítható. Az ASTRASUN célja, hogy ezen változás élére álljon, mind Magyarországon, mind a nemzetközi piacokon, ennek megvalósítását pedig jelentősen támogathatja a tőzsdei bevezetés, tette hozzá az elnök-vezérigazgató.
Vállalatunk határozott célja továbbá, hogy a magyar tőkepiac meghatározó „zöldrészvényeként” vonzóvá váljon a kisbefektetők számára. Közép-hosszú távon a vállalatunk fókuszában a BÉT, illetve az áll, hogy mielőbb megjelenhessünk a szabályozott piac Standard kategóriájában is, ugyanakkor elkötelezettek vagyunk amellett, hogy idővel a régiós tőkepiacon is tovább terjeszkedjünk.