Napelemparkok telepítéséhez szükséges speciális tartószerkezetek gyártásáról és értékesítéséről írta alá együttműködési megállapodást három magyarországi cég - közölte az Astrasun az MTI-vel.
A naperőműfejlesztések piacán tevékenykedő vállalat mellett a kiemelt partnerségi megállapodásnak a Műszertechnika-Holding Zrt., valamint utóbbi cégcsoport részeként az IK Metál Kft. a tagja. Céljuk, hogy Európa egyik legjelentősebb napelemes fémszerkezetgyártójává váljanak.
A piaci igényekről az Astrasun Solar Nyrt. az MTI érdeklődésére jelezte, napelemparkból az Európai Unió piacán éves szinten megközelítőleg 30 ezer megawatt kapacitás épül ki. A magyar piacon ennek hozzávetőleg 1 százaléka létesül. Kiemelték, hogy várakozásaik szerint napelemes tartószerkezetekkel a teljes európai piacot kiszolgálhatják.
Arra is kitértek, hogy a hosszú távú együttműködés három fázisból áll. Első lépésként az IK Metál Kft. és az Astrasun Solar Nyrt. keretszerződést kötöttek, amelynek értelmében egyedi megrendelések alapján az IK Metál Kft. napelemparkok telepítéséhez szükséges tartószerkezetek gyártását és értékesítését végzi majd az Astrasun Solar Nyrt. részére. Az IK Metál Kft. vállalja, hogy az Astrasun beszerzési szükségleteinek megfelelő gyártási kapacitást biztosít, az Astrasun Solar pedig a napelemparkok telepítéséhez szükséges tartószerkezeteket elsődlegesen az IK Metál Kft.-től szerzi be. A felek egymás felé kölcsönös kizárólagosságot biztosítanak.
Második lépéseként az Astrasun és a Műszertechnika-Holding közös vállalatot hoz létre. A harmadik fázisban a felek törekvése, hogy közös vállalatuk önállóan megjelenjen a piacon és más, független piaci szereplők megrendeléseit is képes legyen teljesíteni. Ennek előfeltétele, hogy a társaság kereskedelmi tevékenységének árbevétele meghaladja az 1 milliárd forintot.
A Műszertechnika-Holding Zrt.-t 1981-ben alapították. Magyar tulajdonban van a cégcsoport, amely főként járműipari műanyag és fém részegységek, valamint egyéb fémszerkezetek gyártásával, szoftverfejlesztéssel és ingatlan hasznosítással foglalkozik. A cégcsoport 800 embert foglalkoztat Budapesten, Ajkán és Székesfehérváron.
Naperőmű-tervezés, -kivitelezés, -üzemeltetés és -karbantartás, -beruházás, valamint -fejlesztés a fő tevékenysége az Astrasun Solar Nyrt.-nek, amelynek a tulajdonában 37 naperőmű van Magyarországon. A társaság 2022 decemberében bevezette törzsrészvényeit a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) középvállalatokra specializált piacára, a BÉT Xtendre.
A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Műszertechnika-Holding Zrt. árbevétele 2021-ben 13,430 milliárd forint, egy évvel korábban 12,033 milliárd forint volt. A cégcsoport 2021-ben 495,61 millió forint nyereséggel zárt, míg 2020-ban 863,806 millió forintot tett ki az adózott eredménye.
A BÉT-en olvasható tájékoztatás szerint az Astrasun Solar Nyrt. árbevétele 2021-ben 3,012 milliárd forint volt, 2020-ban pedig 1,626 milliárd forint. A vállalat 2021-ben 1,172 milliárd forint nyereséggel zárt, egy évvel korábban 332,880 millió forint volt adózott eredménye.